Esküvői honlap? Az meg mi?

Igen, létezik ilyen, csak nálunk még nem annyira elterjedt.
Pedig nagyon sok előnye van, de erről majd később.
Hadd meséljek el egy történetet, amit Varga Evelin ( esküvői dekoros) osztott meg velem.

“Tavaly nyáron volt egy konzultációm egy jegyespárral. Egyeztettük a részleteket a dekorációval kapcsolatban, természetesen szóba jöttek a grafikai munkák. Kérdeztem szépen sorban: Meghívó?
Na itt kaptam azt a választ, hogy nem lesz, ugyanis elkészült a honlapjuk, ahol visszaigazolnak a vendégek. Hmm…. furcsálltam, de oké. Menü, névkártya és ültetési rend nyomtatott formában készült.
A következőkben kértem a menyasszonyt, hogy emailben írja már meg a templom címét. Azt mondta, oké, de tényleg minden fenn van a honlapon. A vacsora helyszín is, térképpel. Wow…mondtam, hogy király!
Haladtunk az esküvővel, következett a helyszínbejárás. Mikor megérkeztem, a menyasszony nem jó hírrel fogadott. A helyszín ugyanarra a dátumra két esküvőt írt be (ugyanarra a helyszínre.) Sajnos jött az újratervezés. Új dátum vagy új helyszín? Végül a helyszín változott.
Módosították a honlapon – persze szóltak is a vendégeknek, de pár kattintással bekerült az új térkép, új ajánlás a parkolásra, szállásra.
Hát így találkoztam én az esküvői honlappal, és a furcsaságból a végére nem hogy megbarátkoztam ezzel a dologgal, hanem kifejezetten hasznosnak gondoltam. Azóta is szívesen ajánlom azoknak a pároknak, akiknél fiatalabb/modernebb a vendégsereg.”

Főleg a mostani helyzetben, mikor a COVID közbeszól, csak macera a sok telefonhívás, ha esetleg új időpontra, vagy helyszínre kerülne sor. Egyesével felhívni a vendégeket, tájékoztatni őket az új dolgokról, megkérdezni az megfelelő-e nekik vagy sem… Ezért szuper a honlap! Pár kattintás, és mindenki egyszerre értesül, nektek csak annyi a dolgotok, hogy figyelemmel kísérjétek a visszajelzéseket. 

Természetesen a grafikai munkában is tudunk segíteni, így a weblapotok mellé passzoló dizájnnal ültetőkártyát, menüt, ültetési rendet, asztalszámot, köszönő ajándékot is tudunk tervezni. 

Bármilyen kérdés esetén bátran fordulj hozzánk!